~O.°.Törpenyúl portál.°.O~
~O.°.Törpenyúl portál.°.O~
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Gondozás
 
Extra
 
Szavazz!
Szeretnél más állatokról is olvasni a honlapon?

Igen.
Nem.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Blog

Töpörtyű

2010.05.05. 09:17, Julllcsa

Mindig is nagyon szerettem a nyuszikat. Tudom a mai világban most már a húsvét alkalmával rengetegen ellenzik, hogy az ünnep erejéig egy nyuszi legyen a család lakója, de nálunk ez hosszú éveken keresztül mégis így ment. Persze az ünnepek végeztével a nyuszinak mennie kellett, de szerencsére a nagymamám mindig befogadta őket, így ebből nem lett semmiféle konfliktus, még meg is tudtuk látogatni egykori kiskedvenceinket. Aztán amikor már elég nagy lettem ahhoz, hogy ne csak egy héten keresztül legyek képes gondoskodni egy nyusziról, megkaptam az első "hosszútávú" nyuszimat, Muszmit, aki 5 évig élt, és mondhatom nagyon el volt kényeztetve, mindent megkapott amit csak szeretett volna. Miután elpusztult jó pár hónapig szomorúan tekintgettem a sarokba, ahol egykor a kalitkája állt, és néhányszor azon kaptam magam, hogy nem e ágaskodik valaki, amikor zörög valamilyen zacskó. Aztán persze a család rájött, hogy nyúl nélkül nem élet az élet, ezért 2007 novemberében megkaptam az én kis Töpörtyűmet!

Töpike az előző nyuszimmal ellentétben, igen csak jó húsban van, mit szépítsem, szeret enni a drága! (:
Barnás-fekete színű, a hasa szürke, a két füle és az orra pedig szintén fekete. ( A fejlécen láthatjátok őt a jobb szélen.) Egy kalitkában lakik az előszobában, amelynek van egy etető része, ahová mindig a széna, vagy pedig a növények kerülnek. Ezenkívül van egy kis kerámia tálkája, amelybe a magokat kapja. Az alma elkészítése pedig a következőképpen zajlik: a ketrec legaljára macskaalmot szórunk, rárakunk forgácsot, majd végül szénát.(Így a lehető legkevesebbet érezzük a kellemetlen illatokból..:)
Mivel nem kertes házban lakunk, a tél folyamán szinte mindennap kiengedjük a lakásban, de természetesen vigyáznunk kell arra, hogy merre szeretne futni, éppen mivel próbál játszadozni. Apropó, játék! Töpörtyűnek van egy zöld-fehér pöttyös labdája amelyet előszeretettel hajt a fejével és a testével, nagyon imádnivaló látvány!
A nyáron pedig van lehetőségünk levinni a levegőre a házunk mögött található füves térre, ami szerencsére körbe van kerítve, így nem tud megszökni. (véleményem szerint nem is szeretne, mert eléggé el van kényeztetve:) Ezen a füves kis téren tud legelészni, gödröt ásni, fakérget rágni és természetesen ugrándozni is jó kedvében!
Nagyon szelíd nyuszi, egyáltalán nem szokott harapni, viszont nehezen viseli, ha ölbe veszik! Inkább ő jön oda, és hagyja, hogy ott simogassák. Vagyis elég makacs természet, mint a gazdája. Van egy olyan mondás, hogy a kisállatok átveszik a gazdájuk személyiségét, és eddigi tapasztalataim szerint, ebben bizony van valami! (na jó a füvet nem szeretem...)
Mint már előzetesen említettem, Töpike nagyon szereti a hasát. Kedvencei közé tartozik a karalábé, alma, brokkoli na és a MAZSOLA. Azért szerintem ölni tudna. Az az egyetlen olyan finomság, amit még a tenyeremből is megeszik, ezért kiválóan fel tudom használni, úgymond "nevelési célokra".
Dióhéjban azt hiszem egyelőre ennyi amit szeretnék így elsőre megosztani az én két és fél éves kisdrágámról!

Még nincs hozzászólás.
 
Ennyien vagyunk
Indulás: 2005-09-08
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kérlek ne lopj!
 
Óra
 
Szavazás
Milyen állatod van?

nyúl
degu
kutya
macska
teknős
vadászgörény
tengerimalac
hörcsög
kígyó
egyéb
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
SzAvAzZzZz
Félsz valamilyen állattól?

Igen.
Nem.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.